MAGUNKRÓL

Rólunk

Nemes Bertalan vagyok, az emberek életének jobbá tételén munkálkodom, olyanokén, akik saját maguk is hajlandóak ezért tenni, legyen ez akár a saját házuk, irodájuk, az egészségük vagy az anyagi helyzetük.

Mindezt az építész szakmámban szerzett tapasztalataim és a DXN cég segítségével teszem.

Amit a DXN-től kaptam

Kávéra Fel - KapcsolatAhelyett, hogy leírnám én hogyan kezdtem, inkább azt mondom el, mi az amit a DXN-től és annak kiváló termékeitől kaptam.

Első sorban frissességet, energiát. (Ez volt a legelső megtapasztalásom) pár hét után a nehézkes ébredés helyett szinte magamtól, az óracsörgés előtt frissen és üdén ébredtem. Ez az energia megmaradt egész nap, igaz, hogy a déli kávémat a reggelihez hasonlóan DXN ganodermás kávéra cseréltem.

A kávé mellett kipróbáltam az étrend kiegészítőket is, melynek az lett az eredménye, hogy az esti kosárlabda edzés után azt éreztem, hogy még egyszer ugyanennyit tudnék játszani, és a meccseket is teljes erőbedobással és koncentrációval fizikálisan is végig bírtam futni. Bízom benne, hogy ez is hozzájárult csapatunk idei jelentős javulásához.

A frissesség mellett az is jelentős élmény volt, hogy egy-egy megfázás nem döntött le a lábamról, hanem szinte észrevétlenül ki tudtam gyógyulni belőle.

Az egészség mellet nagyon sokat tanultam a DXN által szervezett tréningeken előadásokon, amit nem csak az üzletben, hanem a szakmámban az építészetben a hétköznapi és a családi életben is többszörösen kamatoztatni tudok.

Ilyen a vezetői képességek elsajátítása, amit a csapatunkon kívül az építész munkámban a kollégáknál is hasznosítani tudok, de ugyanilyen a kommunikációs és kapcsolatépítő képzések eredményeként a megbízóval és a munkatársakkal is könnyebb az együtt dolgozás. De ugyanilyen a felelősségvállalás, az időgazdálkodás, a pozitív hozzáállás, vagy a célok kitűzésének és elérésének gyakorlati alkalmazása is. (például ez utóbbival sikerült elérnünk, hogy a 10 éves futamidejű lakáshitelünket 4  év alatt visszafizessük.)

De a legfontosabb amit kaptam, a folyamatos tanulási vágy, ami lehetővé teszi, hogy az életem során mindig tanuljak valamit az emberektől, vagy az adott helyzetből, és ezzel egy boldog kiegyensúlyozott életet élhessek, és mindig alkalmam legyen fejlődni.

Mert nem csak az a fontos amit el szeretnél érni, hanem az is hogy tudd élvezni az oda vezető utat.

Te is hasonlóan gondolkodsz?

Csatlakozz te is csapatunkhoz!

Vagy küld el kérdésed:

Bertalan

Imádom a kávét, egyszerűen a rabja vagyok, az íze mellett az pár nyugodt percet is kedvelem, amíg az ember megissza a kávéját. Amióta ganoderma kávét iszom tele vagyok energiával és frissességgel, élvezem, hogy rengeteg mindenre van időm, azáltal, hogy pénzt is keresek a kávézással egyre több álmom tudom valóra váltani.

3 thoughts on “Rólunk

Minden vélemény számít! Kíváncsi vagyok a tiédre is.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .